Határozott intézkedésekre szólít fel az EP az Unió belbiztonságának erősítése érdekében

12.09.2013 11:03

Határozott intézkedésekre szólít fel az EP az Unió belbiztonságának erősítése érdekében

Fontos megjegyzés

Az itt kifejtettek anemzeti delegáció álláspontja, amelynem minden esetben egyezik a frakció álláspontjával.

Video picture

Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel megszavazta az Európai Unió belső biztonsági stratégiájának végrehajtásáról szóló második jelentését. Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő, akinek számos módosító javaslata kapott helyet a jelentés végleges szövegében, a szavazás kapcsán hangsúlyozta a szervezett bűnözés, a kiberbűnözés, a terrorizmus, az erőszakos szélsőségek és a korrupció elleni küzdelem fontosságát.

„Erősíteni kell az Europol és a tagországok közötti kölcsönös információcserét, valamint fokozott figyelmet kell fordítani a terrorizmus és a szervezett bűnözés összefonódására. Ennek érdekében meg kellene fontolni egy uniós és nemzeti tisztviselőkből álló közös munkacsoport felállítását is” - emelte ki a néppárti politikus

Hankiss Ágnes szerint fontos feladat a terrorizmus finanszírozásának a vizsgálata, elsősorban a jótékonysági egyesületek, alapítványok fedésében történő pénzügyi tranzakciók nyomon követése.

A tagországok rendvédelmi képességeinek az összehangolásában és a belbiztonsági szakképzésekben fontos szerep vár az önálló ügynökségként működő, magyar vezetésű Európai Rendőrakadémiára.

„Az elmúlt évek tragikus esetei hívták fel a figyelmet az úgynevezett magányos elkövetőkre. A hatékony védekező stratégia kidolgozása az egyik fő kihívás napjainkban a belbiztonsági erők számára” - fejtette ki a képviselő.

Más kapcsolódó tartalmak

Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók
Hírek picture
news
További olvasnivalók